Első Netfone márkaboltunk nyitásának megtervezésére kértük fel Zsuzsánnát és csapatát. Szerettük volna profikra bízni mind a dizájn kialakítását, mind a berendezés megtervezését, és így a kivitelezés elkészültével kijelenthetjük, hogy a legjobb döntést hoztuk, mikor mellettük döntöttünk. A tervezés során folyamatos kapcsolattartásban voltunk, megtaláltuk a közös hangot, és minden kérésünket, észrevételünket maximálisan figyelembe vették és tökéletesen beillesztették az üzlet látványvilágába. Ha most az üzletünkre tekintek, és visszagondolok a sok befektetett időre és energiára amit ez a projekt igénybe vett, azt mondhatom: Teljesen megérte! Mindenkit biztatok, hogy vegye fel velük a kapcsolatot, legyen szó felújításról vagy átépítésről, az Amashop garancia a minőségre!
Hostyinszki Ádám Termékmenedzser Netfon
Olyan parrtnert kerestünk, aki nem csak a bevált standardok szerint dolgozik, hanem követi az egyedi igényeket és nyitott az új megoldásokra. A projekt közbeni esetleges változtatások és akadályokra mindig sikerült megoldást találni. Nem csak az üzletberendezésben, hanem a belsőépítészetben és kialakításban is sok segítséget és ötletet kaptunk. A brandépítésnél fontos volt számunkra az egyedi arculat. A kreatív csapat ebben is partnerünk volt, nem csak az üzletberendezés tervezésében, hanem a megjelenés és a design kialakításában is segített. Az új koncepciónak köszönhetően nőtt a forgalmunk, átláthatóbb letisztultabb lett a üzlet, ezzel fokozni tudtuk a vásárlói élményt, így a bevételünk is növekedett. A praktikus megoldások a mindennapi munkánkat is megkönnyítik, amivel időt és energiát spórolunk. Számunkra a legnagyobb előnyt a bútorok mobilitása jelenti. Bármikor könnyen variálható a berendezés, így van lehetőségünk kísérletezni és megtalálni a legkedvezőbb összeállítást. A könnyen átépíthető elemek hatalmas nagy előnyt jelentettek az üzletbővítésnél, hiszen az összes elemet fel tudjuk használni. A projektek átadása után is számíthattunk a tanácsaikra, segítségükre.
Máté Marco Ügyvezető LUPART KFT
A Mammut üzletközpontba lévő fehérnemű üzletem bővítési, felújítási terveimmel kerestem meg az AMA Shop-ot. Gyorsan kaptam tőlük alaprajzi koncepciótervet az összenyitásról, valamint több javaslatot is a bútorozásra. Saját kivitelezőt is ajánlottak, aki szintén nagyon megbízható és pontos volt. Óriási segítség volt, hogy a tervező és a kivitelező mindent leegyeztettek egymással, és megbeszélték velem is a munkálatok menetét. Nagyon jól összehangolt, precíz és szakszerű tervezést és kivitelezést kaptam mindenkitől. Minden munka folyamatosan ment az üzletház szabályainak megfelelően. Az üzlet újranyitása óta mindenki dicséri a világos, nyitott tereket valamint a kényelmes bútorokat. Letisztult, átlátható lett a nagyobb üzlet. Egy hónap alatt teljesen átalakult minden. Ilyen gyors, precíz tervezést és kivitelezést még nem láttam ezért én mindenkinek ajánlom hogy ha ilyen munkálatokhoz keresnek valakit akkor csakis az AMA Shop-ot keresse meg. A megújult üzlet a legjobb referencia erre.
Budapest 2023.08.18. Gálik Lajosné IcaPók Kft.(Aranypók üzlet)
Mister Minit has been working together with AMA Shop for more than 10 years. Our collaboration has always been very professional.
AMA Shop is always motivated to contribute to new initiatives, produces price quotations quickly and with detailed technical drawings, produces high quality furniture and displays, organises reliable transportation and deliveries, works flexible hours!
It is a pleasure to work with a supplier you can trust!
Lieve Van Hoof, Group Marketing Director for Mister Minit
Our company Minit Spain, had a very productive and fluid cooperation with Ama Shop , during the last 6 Years.
We appreciate advantages like fluid communication, always positive attitude, fast production with no mistakes or errors, but flexible in options to modify standard pieces on demand.
Ama Shop has very competitive prices and last but not least, always punctual deliveries, across Europe.
I like also the personal and close treatment of the Professionals at Ama Shop, towards their customers.
Francisco Gómez Project Manager Minit Spain S.A.U.
La première chose qui nous motive à travailler avec vous est votre rigueur dans tous les domaines de vos missions.
Nous pourrions penser en premier lieu que la langue pourrait être un frein pour nos échanges et je constate qu’en aucun cas nous n’avons eu de problème de compréhension sur l’ensemble des dossiers. Ceci est primordial pour nous.
Au fur et à mesure des dossiers traités avec vous nous avons pu constater votre professionnalisme tant sur la partie dessin que sur les aspects esthétiques et opérationnels (mobilier commandé et détail des montages)
Vos délais de réponses sont extrêmement courts est nous sommes parfaitement satisfaits à tel point que parfois c’est nous même qui prenons du retard à vous répondre.
Concernant la qualité du mobilier que nous recevons celle-ci est conforme à nos exigences
L’emballage (comme je vous l’ai signalé à plusieurs reprises) est parfait
Pour terminer, nous avons reçu la totalité de nos commandes sur site le jour et à l’heure prévue.
En conséquence nous ne pouvons que recommander de choisir AMA Shop aux enseignes exigeantes et soucieuses de la qualité.
Michel Chappaz Responsable aménagement des boutiques Minit France SAS
Travailler avec AMA Shop Kft. a été le choix fait à l’issue d’un appel d’offres européen pour nous groupe (MINIT) et à l’issue de cette consultation AMA Shop Kft. fut choisi nous ne
nous posons plus cette question aujourd’hui, notre partenariat est solide.
Notre partenariat de longue date est simple, clair en nous, le fabricant connait bien le besoin du client, et est aussi en capacité d’inter réagir s’il a un doute sur la conception du produit, s’il y a une erreur sur la commande à mettre en œuvre par rapport aux plans, etc…. Des articles que nous faisons fabriquer sont de très bonne qualité et conformes à notre
demande. Ce travail de longue date à permis d’optimiser les différentes fabrications, de trouver les bonnes solutions techniques et de transport, et d’avoir un bordereau de prix très
concurrentiel.
Une équipe sympathique, réactive, professionnelle, avec laquelle c’est un plaisir de travailler et avec laquelle nous trouvons toujours des solutions. Nos rencontres régulières permettent aussi d’avoir cet échange indispensable là où a distance et par mail ou téléphone, il n’est pas facile de décrire le besoin, le résultat attendu, faire un choix de matière, d’aspect, de teinte.
Philippe Piet, Coordinateur travaux, Mister Minit / Montre Service
Az Ama Shop Kft-vel több éve tart már sikeres együttműködésünk.
Ez idő alatt minden esetben számíthattunk szakmai hozzáértésükre, a határidők betartására, tervezői rugalmasságukra, kiváló anyagminőségükre, szerelő csapatuk szakértelmére.
Mind a hagyományos boltberendezés, mint pedig az egyedi üzletek kialakításában megbízható partnerek.
Szöllősi Henriett, Lapker Zrt